5. rész

Sziasztok! Itt van az új rész, remélem tetszeni fog. Brienek köszönöm a feliratkozást, és  4 komit is kaptam az előző részhez, aminek nagyon örültem. :)  Most is legyetek olyan jók, hogy írtok pár véleményt. :)
Puszi: Dorien

***

Nem mertem Jack szemébe nézni. Féltem, hogy mit látok majd benne. Neil félrehívott.
- Igazán nem akarok beleszólni az életedbe, de...
- Tudom,- vágtam a szavába- hülyeség volt. De tényleg fogadtunk.
 Elmeséltem neki mindent.
- Az a baj, hogy szeretem.- Az utolsó szót alig bírtam kinyögni. Visszamentünk Jackékhez, akik még nagyban vitáztak.
- Jól tudod, hogy tetszik nekem. - mondta Judd.
- Beszélgettem vele, és már nem jössz be neki.- Komolyan, mintha ott sem lennék.
Egyszer csak Judd megfordult, majd elment. Jack felém fordult: - Kösz- és már ő is ment utána.
Én nem tudtam magammal mit kezdeni, csak álltam ott. Mivel a sírógörcs kerülgetett elindultam vissza a szállodába. Hallottam, hogy Neil jön mögöttem. Nem bírtam, már az úton elkezdtem sírni.

***

Reggel nagyon rosszul ébredtem. Az járt a fejemben, hogy hogy lehetek ilyen béna. Még az ágyban feküdtem, amikor valaki kopogott az ajtón. Felkeltem , felvettem egy fürdőköpenyt, majd kinyitottam az ajtót. Neil állt ott kezében egy kávéval, és egy vaníliás rúddal. Szegény tegnap kikapott a döntőben, most meg velem foglalkozik.
- Gondoltam szükséged lesz rá- mondta ő.
- Húú de rendes tőled! Imádlak!
- Azt eddig is tudtam- mosolygott rám.
- Gyere beljebb!
- Köszi.
Leültem az ágyra, ő meg velem szembe a fotelba.
- 4-kor indul a gépünk- mondta a bátyám, miközben én ittam a kávét.
- Oks.
- Judd meg Jack már most reggel indultak.
- Találkoztál velük?
- Ja. Kérdezték, hogy hol vagy. Mondtam, hogy a szobádban.
- És?
- Semmi. Mentek tovább.
Legalább egy kicsit érdeklem őket. Bár az nem biztos, hogy feltétlenül jót jelent.
- Na én megyek összepakolni. Remélem nem egész nap itt  a szobában fogsz kuksolni.
- Nem, már egész jól vagyok. Köszi mindent.- öleltem meg.
- Nincs mit.Szia- és elment.
Én is elkezdtem összepakolni, majd egy kicsit lementem sétálni a városba még egyszer, utoljára.
A repülőtéren vettem még egy ajándékot Sophienak, remélem örülni fog neki.
Angol idő szerint éjfélre meg is érkeztünk Londonba, de még onnan haza kellett menni Cambridge-be. 2 óra volt mire végre otthon voltunk. Teljesen kivoltam, mert a repülőn alig tudtam valamit aludni.
Amúgy Neil házában lakom, de van egy teljesen külön lakrészem. A bátyám tényleg teljesen elkényeztet engem. Velünk lakik még Mille, és Alexander, Neil felesége, és fia. Az én lakrészem nem nagy, de igazán otthonosan van berendezve. Van egy konyhasarok étkezővel, a nappaliban mályva színű kanapé. A falak mindenhol fehérek, nem szeretem a csicsás dolgokat. A szobámba épphogy befért egy franciaágy, és a hatalmas ruhásszekrényem, amiben még így is alig férek el.
Reggel nagyon jó volt újra a saját szobámban ébredni, már nagyon hiányzott. A konyhában ittam egy kávét majd felhívtam Sophiet. Szinte azonnal fel is vette.
- Szia, hazaértél?
- Ja, már itthon vagyok.
- Hallom nincs valami jó kedved.
- Most először te mesélsz. Mi volt a randin?
- Nagyon kedves volt a srác. Már most imádom.
- Nem korai még?- mosolyodtam el.- Hol ismerted meg?
- A főnököm fia.
- Na ahhoz gratulálok. Tud már róla a főnököd?
- Még nem. Nem is akarom neki elmondani, amíg komolyra nem fordulnak a dolgok.
- Logikus. Na most mesélj el mindent részletesen!
Ahogy ezt kimondtam Sophieból elkezdett dőlni a szó. Alig bírtam követni. Majd miután tényleg mindent elmesélt megkérdezte:
- Nálad mi újság? Miért vagy ilyen szomorú?
- Inkább majd élőben elmesélem. Mikor érsz rá?
- Most még dolgozom, nem úgy mint egyesek, de holnap ráérek.
- Holnap én dolgozom. Holnapután?
- Az jó. 2-kor a szokásos helyen?
- Rendi.
- Akkor szerdán tali. Én rohanok vissza dolgozni.
Elköszöntem én is, majd letettem. Ma egész nap nem volt semmi teendőm, így úgy döntöttem, hogy miután felöltöztem átmegyek meglátogatni a régen látott unokaöcsémet, Alexandert.
Valami kényelmes ruha után néztem a hatalmas ruhásszekrényemben. Egy sötétkék gatyát, szürke ujjatlant, és egy mintás pulcsit vettem fel.
Amikor átmentem Mille-lel találtam szembe magam.
- Szia Nora, hogy vagy?
- Szia. Hát nem túl jól. Neil mesélt?
- Nem nagyon.
-Jó, akkor mindegy. Alexander?
- A szobában játszik az apjával.
- Köszi.
Neil háza pont az enyém ellentéte. Hatalmas, és nem mondható éppen egyszerűnek. Bár ez inkább Mille ízlése, mint a bátyámé. A nappaliban hatalmas bőr kanapé van, a plafonon csillár. Szép, meg minden, de nekem nem igazán jön be.
Alexander 2 és fél éves, akkor született, amikor Neil megnyerte a világbajnokságot. Írtó szőke haja, és kék szeme van. Nagyon imádom, és ő is szeret engem.
- Szia Noja- köszönt vidáman, amikor meglátott. Most tanult meg beszélni, és az r betűt nem igazán tudja kimondani.
- Szia Alexander. Jól vagy?
- Igen. Képzeld kaptam aputól egy kocsit- mutogatta büszkén az új autóját.
- Nagyon szép. Megnézhetem?- leültem mellé, és elkezdtünk játszani.
Közben Neil is bejött a szobába.
- Szia Nora! Jól vagy?
- Nem kell engem félteni.
- Azt tudom.
- Mille-nek hogy hogy nem mondtad el? Úgy tudtam, hogy ti mindent megbeszéltek.
- Szerintem ez nem tartozik rá.- mondta, én meg hálásan mosolyogtam.
- Valamit el kell mondanom.- ült le mellém. Ez rosszul kezdődik. - Jack felhívott.